|
Napjainkban a kis és középes méretű vállalatoknak valamint az intézményeknek is egyre több, informatikai rendszereket érintő fenyegetettséggel kell szembe nézniük. Az Internet felől érkező vírusok, férgek és trójai programok valamint támadások mind nagyobb veszélyt jelentenek a cégek informatikai rendszereire. Ezek a kockázati tényezők nemcsak a produktivitást csökkentik, hanem az informatikai rendszereken tárolt adatokra is komoly fenyegetést jelentenek. Az informatikai biztonság szempontjából az Internet jelentette veszélyek elleni védekezés mellett számolni kell egyéb, biztonságot növelő feladattal is. Így például ki kell dolgozni hatékony mentési rendszereket, és az adminisztratív védelem sem szorulhat háttérbe.
Célunk, hogy a kis és közepes méretű vállalatok valamint az intézmények számára segítsük az informatikai biztonság szerteágazó területei által nyújtott védelmi megoldások kidolgozását és üzemeltetését. Törekszünk a teljeskörű, zárt, folytonos és kockázatarányos védelem megvalósítására. Az általunk üzemeltetett Biztonságportál nevű online informatikai biztonsági hírmagazin révén folyamatosan figyeljük a különböző fenyegetettségek megjelenését. Ennek köszönhetően ügyfeleinket a különböző kártékony programok és egyéb veszélyforrások felbukkanása után azonnal tudjuk értesíteni, és természetesen megtesszük az ezek ellen szükséges védelmi intézkedéseket.
|
|

Az IT biztonsági szolgáltatásaink az alábbiakat foglalják magukba:
-
kockázatokkal arányos, vírusvédelemi rendszer kidolgozása és üzemeltetése,
-
vírusmentesítés,
-
vírusvédelmi szabályzat készítése,
-
tűzfalak telepítése és üzemeltetése,
-
biztonsági mentések kivitelezése és üzemeltetése (mentési stratégiával),
-
rendszeres és eseti programfrissítések,
-
folyamatos és eseti rendszerkarbantartás,
-
informatikai biztonsági szabályzat készítése,
-
adatvédelmi szabályzat készítése,
-
IT biztonsági szaktanácsadás,
-
egyéb biztonsági rendszerek megvalósítása.
|